Nádasdi Csilla Emese
szerző
Brutális majális
Májusi cikkem apropója a férjem kedvenc ünnepe: a majális. Azt mondja, ez az év leglazább napja. Ha jó az idő, sütögetünk, ha rossz, társasozunk. A lényeg: együtt lenni.
forrás: pexels.com
Töredelmesen be kell vallanom, hogy a cikk írásáig azt hittem, ez ízig-vérig kommunista ünnep. A szüleimtől hallottam, milyen volt a majális Magyarországon és Romániában a diktatúra idején. Mindkét országban kötelezők voltak a felvonulások, a felvonulás után pedig a szegényes polcokon megjelenő üdítők (sörök) tették ünnepibbé a napot. A kommunizmusban ennek az ünnepnek egyetlen célja volt, hogy megmutassa: nem élünk épp olyan rosszul… Viszont régebbre és messzebbre kell utaznunk ahhoz, hogy az ünnep gyökerét felleljük.
1817-ben egy idealista brit gyártulajdonos rájött, hogy ha elégedettebbek lennének a dolgozói, akkor sikeresebben működhetne a vállalkozása. Azt szorgalmazta, hogy az addigi 12–16 órás munkanapokat rövidítsék le 8 órásra. A Beatrice-dal, miszerint az élet „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”, gyakorlatilag tükörfordítása az angol szlogennek, amelyet Robert Owen indítványozott. Képzelheted, mit gondolhatott a többi gyáros?! Rövidebb munkaidő, mégis magasabb termelési számok? Jó vicc!
Az igazi fordulópont több mint fél évszázaddal később, 1886-ban következett be. Chicagóban a munkások tömegesen tüntettek a nyolcórás munkanapért. A tüntetés negyedik napján a Haymarket téren valaki bombát dobott a rendőrök közé, akik lövésekkel válaszoltak. A zavargásokban mindkét oldalon többen életüket vesztették. Az esemény világszerte felháborodást keltett, a munkásmozgalmak pedig szolidaritási nappá tették május elsejét.
Innen vezet az út a majálishoz – és a propagandához.
Egy kicsit talán kezd zavaros lenni a történet: munkásmozgalmak, szocialista ünnep, miccs, üdítő… Viszont ahhoz, hogy ezt a gondolatot végig tudjam vezetni, először értelmeznünk kell a propaganda fogalmát.
A propaganda szó a latin propagare igéből fakad, és azt jelenti, „terjeszteni, szaporítani”. Ma inkább a politikai üzenetek erősen irányított terjesztésére használjuk.
Tulajdonképpen ez sem újdonság. Ha belegondoltok, a királyokról szóló hőstörténetek, a dicsőséges csatajeleneteket ábrázoló festmények vagy a templomi képek mind ugyanazt szolgálták: elmesélni az embereknek, hogy ki a jó és ki a rossz.
A modern propaganda akkor kezdett igazán erősödni, amikor az üzenetek nagy tömegekhez juthattak el. A szó maga 1622-ben jelent meg, amikor a Vatikán létrehozta a Congregatio de Propaganda Fide nevű intézményt a katolikus hit terjesztésére. Habár az olvasás még kiváltságnak számított, a plakátok, amelyeken egyszerűen értelmezhető jelképek szerepeltek, ekkor kezdtek tömegesen megjelenni.
A modern értelemben vett propaganda megalkotója
Egy pici történelemlecke: a hitleri vízió, amelynek számlájára a 20. század legnagyobb népirtását írhatjuk, az übermensch, vagyis az emberfölötti ember, az árja faj egyeduralmát tűzte ki célul. Az ember eszerint legyen fehér bőrű, világos hajú, magas, északi típusú. Ha megnézzük, Hitler és a propagandaminisztere, Goebbels se így nézett ki. Hogy lehettek ezek az emberek hiteles forrásai egy olyan eszmének, amelynek ők maguk sem voltak megjelenítői? Mint Voldemort, aki az aranyvérűeket isteníti a Harry Potter-univerzumban, miközben ő maga félvér.
Nézzük, milyen szabályok mentén építette fel a náci propagandát Goebbels:
Egyszerűsítés
A bonyolult politikai kérdéseket leegyszerűsítették két oldalra: „mi” és „ők”.
Folyamatos ismétlés
Kevés üzenetet használtak, de azokat folyamatosan ismételték. Ha valamit elég sokszor hall az ember, egy idő után hajlamosabb elhinni.
Ellenségkép gyártása
A propaganda egyik kedvenc módszere volt, hogy kijelöltek egy „főellenséget”. A náci rendszerben ez elsősorban a zsidók ellen irányult. A médiában folyamatosan negatív képet festettek róluk, mintha minden problémáért ők volnának a felelősek.
Egyoldalú történet
A propaganda nem szereti a vitát. A náci médiában nem nagyon jelentek meg más vélemények vagy kritikák. Csak egy nézőpont létezett: az, amit a rendszer mondott.
Érzelmekre hatás
A propaganda ritkán próbál hosszú, logikus magyarázatokkal meggyőzni. Inkább az érzelmekre hat: félelmet, haragot vagy erős „összetartozás-érzést” kelt.
A média fölötti kontroll
A nácik nagyon komolyan vették a médiát. A rádió szinte minden háztartásba bekerült egy olcsó készülék segítségével, a mozikban pedig olyan filmeket vetítettek, amelyek a rendszer üzeneteit erősítették. Goebbels egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy szórakozás közben sokkal kevésbé védekezünk. Ezért a propaganda nemcsak a hírekben jelent meg, hanem beszivárgott a filmekbe és a szórakoztatóiparba is. Addig volt külön a politika, és volt a privát élet. Utána már nem voltak elválaszthatók.
No de mi történik napjainkban, amikor már a tizenévesek foryou-jai és a nekik célzott reelsek is tele vannak egyre szélsőségesebb politikai tartalommal? A közösségi oldalak algoritmusai pontosan tudják, milyen tartalmakra kattintunk, és egyre erősebb ingerek kellenek ahhoz, hogy lekössék a figyelmünket. Ó, de hiszen erre a világban zajló borzalmakról készült videók nagyon jók, nem? De. Sajnos, de.
A jövőkutatók szerint minden adott ahhoz, hogy pontosan leprofilozzanak minket. Tudják, milyen üzenetek fognak betalálni nálunk, így a jövőben elképzelhető, hogy a politikai tartalmak teljesen személyre szabottak lesznek.
Akár olyan jelölteket is láthatunk majd, akik úgy beszélnek és néznek ki, ahogyan az a leginkább hat ránk. Ez már nem egyszerű propaganda – inkább célzott befolyásolás.
Ijesztően hangzik? Egy kicsit igen.
De van egy jó hírem is: a kritikus gondolkodás még mindig működik.
