A Cimbora most induló, új rovatában múzeumaink világába, gyűjteményeibe és kiállításaiba fogunk bepillantani – nem szokványos módon. Hónapról hónapra egy kiemelt tárggyal vagy tárgycsoporttal jelentkezünk, és azon keresztül tekintünk rá arra a korszakra, amelynek az emlékét őrzi. Emellett azt is szeretnénk megmutatni, hogy egy múzeumi tárgy sosem csak egy tárgy: ott van benne a próbálkozás, az igyekezet, a hiba vagy éppen a kudarc, ott vannak az álmok, örömök és nehézségek. Mesélhet gyermekkorról, szerelemről, csalódásról, kitartásról, gyászról és számtalan más emberi tapasztalatról, érzésről és történetről, csak meg kell tanulnunk mindezt kiolvasni belőle...

Pedig beszélgetni nagyon fontos. Az ember társas lény, vagyis a boldogsága, elégedettségérzete nagyban függ attól, hogy része-e egy közösségnek, vannak-e olyan barátai, akikre számíthat, akik elfogadják őt olyannak, amilyen. Ezért az odatartozás-élményért igen sok mindenre képesek vagyunk, elsősorban kamaszként. Hiszen ahhoz, hogy kapcsolódni, beszélgetni tudjunk, megosszuk valakivel a gondolatainkat, szükségünk van társakra! Vagy mégsem?

David Reisz kapitány igyekszik elrejteni szorongását. Mielőtt belép a saloméi Kancellária előterébe, gyorsan bedob még egy nyugtatót. A kék selyemmel borított, címeres falak között, a díszes, kék cirkóniumból készült lépcsők tövében sokkal kisebbnek érzi magát, mint a végtelen, üres űrben, otthonos vadászhajóján. Sokáig nem kell várakoznia. Nyílik egy oldalsó ajtó, és Júlia Antónia Hunyady, a hadügyek minisztere lép mellé.