Lídia tudott repülni. Névtelen városok, érésben levő gabonatáblák és vihartól fehérlő nyílt vizek fölött repült el. Egyszer csak a háta mögé pillantott, és látta, hogy valaki követi őt. Ez a valaki Lídia mellé repült, és azt mondta: – Nem fogod kitalálni!

Mondom neki, a pasid az első szerelvénnyel utánad jön. Leszállok veled az első állomáson, bevárjuk. Közben kiderül, hogy emlékszik a szálloda címére. Rendben, gondolom magamban, ez még segítségünkre lehet.