Kedves olvasóink! Bizonyára ismeritek a Micimackót. Egy angol bácsi írta, és nagy humoristánk, Karinthy Frigyes fordította le magyarra. No de, hogy a székely gyerekek is értsék, és hirdesse az ősi virtust, átültettük nektek székely nyelvre. Íme.
Első és egyetlen fejezet melyben Misimackó székely módra rendet csál a Gölöncséri Pagonyban
Alig es pitymallott, hogy Misimackó kitüsténkedett a dunyha alól. Fáin, hímzett harisnyanadrágot húzott magára, mert rendes székely medve nem menyen ki csóré popsival az erdőbe, mint a pestiek. Vasalt ing, lájbi, hosszúszárú csizma, rendesen megpucolva, pörge kalap, árvalányhajjal, szóval, ahogy kell. Még a bajszát es megpödörte egy kis suviksszal. A csizmaszárba bécsúsztatta a kacorbicskát, mert sosem lehessen tudni, mi minden történik. Azzal kilépett a Gölöncséri Pagonyba, hogy ő aztán most rendet csál, mert a vacakságból elég vót. Egyenest a méhekhez tartott. Dógoztak az istenadták, hogy majd megszakadtak belé, csak úgy csepegett róluk a verejték. De azétt ők es vasalt csíkos ingbe vótak, mert a székely mán csak így dógozik. Mikó meglátták Mackó uramat, megálltak az iparkodásban s nezegették nagy csúful, mert rögtön tudták, hogy mit akar. – Adjon Isten magiknak szép jó reggelt! – emelintette meg Misimackó a pörgekalapját, ahogy illik. – Aztán azt akartam magiknak mondani, hogy eztántól arrafelé többet nem leszen herregés meg acsarkodás, ha gyüvek a mézért, mert istenuccse csúfot csálok magikból, értik-e? – Hanem aztán ugyanbiza mivel csálja maga azt a csúfot? – vihogtak a méhek. – Ejszen meginn azzal a rozsdás kacorbicskával mind nyeletlenkedik, mint a mútkoriban? Vette-e észre, hogy nekünk küssebb ugyan a bicskánk, de ezerszer annyian vagyunk? – Há nem mondom, észrevettem – vigyorgott huncutul a bajsza alatt Misimackó –, hanem magik meg észrevették-e, mekkora bünagy permetezőgépet cepeltem haza a tegnap a brassói praktikerből? No, Isten áldja magikat! Ahajt, egy terebély makkfa alatt Füles, a zákhányos szamár hersegtette a burungot. Mán messzirül láccot a szemin a bestének, hogy meginn zsimbes napja van. – Na, aggyon Isten szép jó napot! – köszönt a medve. – Há magának lehet, hogy ad, de nekem biztos nem, mert engem úgy utál, mintha egy bolhás görény lennék. – Netené… Há minnyár káromolni kezdi az Úristent, hogy mind a maga fülivel legyezgeti a csihányt?! Megfejtem én a maga baját, guruzsmás fajzatja! Az a baja, hogy nem dógozik, csak mind lopja a napot, s hersegteti a lapit. Mars dógozni! A csűrben ott vannak a csebrek, mennyen el velük a méhekhez, s hordja bé a mézet. Aztán este a napszámot es megbeszéljük. – Micsoda?! – visított a szamár. – Méghogy én dógozzak? Ráadásul neked, te senkiházi? – Hinnye, rusnya fajzatja, há te mit képzelsz? Hogy a szamárcsipogás fölhallaccik a magos mennyekbe? Adok én neked! Azzal Misimackó a kacorbicskával jókora dorongot nyesett, s tángálni kezdte a naplopót. Szaladt is a hitvány dógozni, mint annak a rendje. Tigris eppeg a fűben tespedt, és úgy bámult egy nagy veres mezei verágot, mintha ez lenne egy igazi fenevad legfontosabb dóga a velágon. – Há hajja-e, koma!? – így Misimackó. – Aztán egeret fogott-e ma, vagy csak azt a veres verágot mind bámulta, mint Világtalan Ábrahám a tyúkszemit? – Egeret? Há métt kéne nekem egeret fogni?! – háborgott amaz. – Azétt, komám, mert tejet nem ad, tojást nem tud tojni, s akkó csáljon maga es valami hasznosat. – Én? Méghogy én? Ahonnan jöttem, a dzsungelből, ott én vótam a császár. A császár meg nem fog egeret. – Komám, a fenét se érdekli, hogy császár vótál-é vagy csíkos lábtörlő. Itt, felénk egy jöttment vagy, akit béfogadtunk, s akkó úgy kell éljél, ahogy itt szokás. Itt pedig csak egy bünagy cirmos macska vagy… – Micsoda – bömbölte Tigris – méghogy én macska?! – Abbiza, komám, há mi más? S ha erősebben belégondolok, akkó olyan, mint a kóbor macska, hogy megvárja, amíg a házi macska megfogja az egeret, aztán ellopja. Megszégyellte magát Tigris, de erőssen. Azt se tudta merre nezzen, hogy a mackó szeme ne mind böködje az övét. El es kullogott, hogy ő aztán nem csak az egeret, de a patkányférget es megfogja ezentúl. „Na, ezt es elintéztem” – bőcselkedett Misimackó, s azzal ment tovább. Egészen Bagolyhoz. – Na adjisten, komám, hogy azt a teremburáját a hitvány erdejinek − állított bé. – Nyugodj le, komám! – csitítgatta Bagoly, aki tudta, hogy haragos székely medvével agyarogni nem tanácsos. – Igyunk inkább egy csepp jóféle szilvapálinkát! – Nem bánom – enyhült meg a bundás. No, szedegették es béfelé az oroszhegyi háziszőttest, s osztották a velág dógait. Bagolynak akkora gülü szemei lettek, hogy mán minnyán csak két nagy szem vót. De mackó uramét es elöntötte a dühü, s úgy forgott, hogy a legyek elszédültek, s mind lepotyogtak a földre. – Aztán lesz itt rend! Elég vót a dögségből, a zákhányból, a csemerségből. A méheket, a szamarat meg aztat a rusnya tepelák macskát mán móresre tanítottam. Nyusziékból olyan paprikást rittyentek, hogy Szent Péter is békunyerálja magát ebédre. Hát mit képzelnek, hogy csak úgy szökdösnek, s eszik hiába az Úristen füvit? Azannyuk… Malackából es az lesz, amire az Úristen szánta: füstölt kolbász, tepertyű meg abált szalonna. – No de komám – mondotta Bagoly –, ha mán ilyen szépen elrendezted a dógokat, arra gondótál-e, hogy az életedet es el kéne, s hogy ejszen fehérnép es kellene a házba… – Azta, komám, hogy neked milyen igazad van! De nem erőst tudok errefelé fáin eladó cinkát… – Hát aztat én se tudok… De ott van Kanga asszonyság… Elvált asszony ugyan, s kölke es van, de rendes, dógos, tisztességes fehérnép. – Bizony hogy, drága komám. Arról aztán senki nem mondhatja, hogy nem egy tűzrőlpattant jószág, mert még most es csak úgy pattog, ahogy halad… S a gyermek es formás, csak egy cseppet mutuj meg sokat nyeletlenkedik, de majd én meghutyuruzom a mogyorófa-vesszővel. No, komám, menyek es, mert béültetted a szerelem kukacát a fejembe. Nagy pukéta virággal állított bé Misimackó a kénguruhoz. – Kezicsókolom, drága asszonyság. – Isten hozta, Misimackó. Mi járatban errefelé? – Nézze, naccsága! Én egyenes medve vagyok, nem mind teketóriázok, hanem megaszondom magának a nagy igazságot a szemibe. Úgy szép az élet, mint a harisnyanadrág szára: párosan. Két bicskával es jobban meg lehet kergetni a haragosunkat, mint eggyel. Azirányba vónék itt, hogy legyen ízibe az én hites, drága feleségem! – Azta, de eleresztette kijed a gyeplőt, Mackó uram – pattant fel Kanga asszon. – Há mit mind képzel? Hogy csak úgy béállít ide, egy pukétával, mormog néhány mézes szót, s máris a nyakába szökök? S aztán kimosom a gatyáját, s szülök magának egy szekérderék kismackót, erszénnyel, hogy legyen miben vigyék a mézesbödönt az óvodába? – Hinnye, de felvágták a nyelvedet! – turálta fel magát Misimackó. – Ahelyett, hogy örülnél, hogy ilyen derék kérőd akad, azután, hogy apja sincs a kölködnek… Há tudod mit? Akkó vegyen el téged az a zsémbes szamár, ugribugrizzál együtt a naplopó macskával, vagy pislogjon ki az a rusnya vén Bagoly a bugyellárisodból, a gülü szemivel. Mert én innen úgy elmenyek, hogy többet nem lácc… Azzal indult es kifele nagy dohogva, de Kanga asszony elibe került. – Na jó na, csacsi öreg medvém, ne mind berdózz itten nekem, mert csak bezgettelek egy cseppet, hogy nehogy azt mind higgyed, hogy olyan könnyen adom a bugyellárisomat. Hát hogyne lennék a hites feleséged, mán holnap es, ha olyan erőssen akarod. Lett erőst nagy ölelkezés, csókolózás, aztán Misimackó uram nagy bódogan hazaballagott. Édesen elaludt, s csak úgy csepegett a nyál a szája széliről, mikó aztat álmodta, hogy ott áll az oltár előtt a csipkébe öltözött Kanga asszonnyal. De mielőtt a pap összeadta vóna őket, há nem felrángatta az édes álmából medvénket az a fránya Róbert Gida… - Misimackó! Mi történt itt? Nem ismerek rá a Gölöncséri Pagonyra… - Hogy mi történt?! – ordította Misimackó. – Az történt, te hitvány, rendetlen kölök, hogy végre rendet csináltam a szobádban, és ha ez nem marad így, akkor úgy megsiríttelek egy törpefenyővel, hogy egy hétig állva iszod a bihaltejet. Értetted-e? Értettétek, kölkök? Rend legyen aztán, ahogy kell, nem ám úgy, hogy szanaszét hever minden a szobában, ti meg tekeregtek, és ahogy nőttök, egyre kevesebb örömünket leljük bennetek!
